Az ír, hasonlóan a horváthoz akár egy szerethető kis nép is lehetne, ha nem lennének gigaposzternyira túlméretezet arcú, elképesztően túlértékelt bagázs. A gyűlölködés nagymesterei részletesen kifejtették e náció fogyatékosságait, mi most pusztán arra szorítkozunk, hogy miért nem rúghatnak labdába a horvátok mellett. 


Túlértékelt szabadságharc: Ezek a függetlenségükre oly büszke írek a több évszázadon át elhúzódó csatározásaik ellenére még az angolok rabigáját se tudták rendesen lerázni, lásd Észak-Írország. Hallott valaki szerb befolyás alatt maradt Észak-Horvátországról? Na ugye.


Túlértékelt terroristák: Már több mint fél évszázada a csapból is az IRA folyik. Mégis azon kívül, hogy mérhetetlenül sok szenvedést okoztak ártatlan embereknek, na meg hozzásegítették dollár-százmilliók megkereséséhez az olyan, szintén mérhetetlenül túlértékelt ír terméket, mint a U2 szalonzenekar látványrock-együttest a Bloody sunday és hasonló késő-polbeat nóták megihletésével, mit értek el? Semmit.


Hallott valaki Zvonko Bušićról és terrorista társairól? 1976 szeptember 10-én eltérítettek egy New York - Chicago között közlekedő menetrendszerinti Boeing 727-es utasszállítót, és egy bombát is elrejtettek New York-ban. (Ami sajnos valódi volt, lásd lentebb, viszont azt kamuzták, hogy a repülőre is felvittek egy bombát.) Médiafelületet követeltek a New York Times-ban, Washington Post-ban stb, de ami a legbetegebb: a Horvát Felszabadítási Erők Deklarációja című röpcédulát több ezer példányban kérték repülőből kiszórni New York, Chicago, Montreal, Párizs, London és egy frekventált horvát tengerparti nyaralóhely fölött. És láss csodát, a pamflettet megjelentették, Zvonko Bušićot ugyan az USA-ban életfogytiglanra ítélték, mert a New York-i bomba hatástalanítása sajnos nem sikerült valami fényesen; egy rendőr meghalt hárman megsebesültek.

Viszont Bušić 2008-ban kegyelemmel szabadult. Amerikából persze kitoloncolták, azonban végleg letelepedett az immár független Horvátországban.


Túlértékelt írországi természeti szépségek:
Most őszintén; tudom, hogy megvan az esős, szeles,vihar nyaldosta, hideg óceánparti szikláknak a varázsa, de labdába rúghatnak a horvát tengerpart mellett?


Túlértékelt ír fociválogatott: Az ír válogatott az 1924. évi nyári olimpiai játékokon szerepelt először, ahol a negyeddöntőig jutott. Összesen három alkalommal sikerült kijutnia világbajnokságra, ahol először 1990-ben szerepelt és a legjobb nyolc közé jutott. Az 1994-es és a 2002-es tornán a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.



"Míg Keane a Roy, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű Roy Keane..."



Ellenben a jelenlegi horvát válogatott 1990-ben, röviddel azelőtt alakult meg, hogy Horvátország kinyilvánította a Jugoszláviától való függetlenségét. Európa-bajnokságra először 1996-ban sikerült kijutniuk. Legjobb eredményük a negyeddöntőbe jutás volt: 1996-ban és 2008-ban. Az 1998-as világbajnokságon a harmadik helyet szerezték meg, miután Hollandiát 2–1-re legyőzték a bronzmérkőzésen, Davor Šuker 6 góljával pedig a gólkirályi címet hódította el. Miről beszélünk?


 

2 komment

Címkék: írek froclizás

A bejegyzés trackback címe:

https://mihrvati.blog.hu/api/trackback/id/tr784575884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eleve lehetetlen 2012.06.10. 21:46:51

Na meg a jó kis Proszinecski, aki mindig a vonalon nyomta el a cigijét a szünetek végén. Szabadságot Gotovinának!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.06.10. 21:59:23

Akit érdekel, hogy mit csinál manapság Šuker, az itt elolvashatja: srbija.blog.hu/2011/10/07/kincskereso_kis_suker

Gotovinának pedig vigyen valaki a böribe egy Népszabit, ne szomorkodjon. Remélem, még sokáig pingpongozhat Kradžićtyal és a többiekkel Scheveningenben.
süti beállítások módosítása