Horvátországnak nem holmiféle divatdrukkerségből szurkolunk, hanem mert több, mint 800 éves közös államiságon nem lehet csak úgy, érzelemmentesen átsiklani. Ha kiesne Tolna, akkor magától értetődő, hogy Baranyának szurkolnánk tovább. Horvátországgal annyira összetartozunk, mint Erdély a Partiummal. Sajnos mi (kivételesen; muhaha) az idén nem jutottunk ki az EB-re, bár pont a horvátokkal próbálkoztunk a közös szervezéssel, így megúsztuk volna a selejtezőket.
A magyar pályázati bizottság elnöke, szegény Gyárfás Tamás még el is sírta magát (közismert, hogy sportújságíróként milyen tapintatosan kérdezte a riportalanyait ez a hiperérzékeny, mimózalelkű ember) csak hát Platini nem hitt a könnyeknek. A szervezés jogát a lengyelek és az ukránok kapták meg.
Pedig a prezentáció tálalásához a csodafegyverünket, Demcsák Zsuzsát is bevetettük.
(A csatolt képen épp Larissa Riquelme-korszakát éli.)
A fatökű Platini helyett miért nem Dominic Strauss Kahn az UEFA-elnöke?
Mi elvéreztünk a selejtezőkben, míg közel évezredes perszonáluniós társunk, a horvátok kvalifikálták magukat. Magától értetődő, hogy a horvátoké a kettes számú szimpátiánk, mint KDNP-snek a Fidesz, avagy mint Munkáspárt-hívőnek az MSZP.
Összeköt minket a közös történelem:
Szent László 1091-ben megszerzi ezt a kiváló labdarúgó-génállománnyal kecsegtető országrészt. Horvát királlyá is koronázzák. Kronológiailag ő az első számú horvát szurkolónk.
IV. Béla a tatár elöl egészen a Split melletti Trogirig (Trau) fut, ahol be is fogadják népes családjával együtt.
"Az idő szép, sokat fürdünk a tengerben (kivéve Margitkát).
Nemsoká indulunk haza, addig is építsetek kővárakat! Ölel: Ív Béla"
Ezek után ki másnak is szurkolhatott volna, mint a kroátoknak, és nyilván klubszinten is a spliti Hajduk, na meg annak ultrái, a Torcida (hopplá, az 1950-es alapítású Torcida a legöregebb európai fociultra csoport!) állnának a szívéhez oly közel és nem holmiféle Andzsi Mahacskala.
Zrínyi (IV.) Miklós, alias Nikola Zrinski, a török ellen küzdő bátor hadúr, a költő és szintén hadvezér Zrínyi (VII.) Miklós dédapja, inkább volt horvát, mint magyar.
A középkorban az etnikai hovatartozás nem sokat számított, hithű keresztényként védelmezte a törökkel szemben a hont és magától értetődőnek tartaná, hogy mi, a távoli leszármazók a horvátoknak szurkolunk az olyan vitézi játékokon, ahová a magyarok a sors kifürkészhetetlensége (és kétballábaink révén) nem jutnak ki.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós a hadiflottánál töltött ifjonti horvátországi évei alatt a nyelvet is elsajátította. Kassa visszacsatolásakor tartott beszédében az egybegyűlteket szlovákul is köszöntötte. Ekkor mondta el, hogy a horvát tudása révén vette könnyedén a szlovák nyelvű beszéd megtartását. Vén tengeri medveként nyilván a vízisportok állnának hozzá közelebb, azon belül is a vízilabda. Kemény Dénessel és horvát kollégájával, Ratko Rudić szövetségi kapitánnyal bizonyára közös vadkacsavadászatokon is részt venne, viszont egy pólóközeli ember szívétől a foci sem állhat távol! Simán el tudnám képzelni, ahogy a főméltóságos kormányzó úr Csisztu Zsuzsa műsorevezetése mellett Csapó Dudi társaságában szakkommentálná a meccseket.
"Szavad ne feledd Zsuzsika, de csatlakoznék Micu bácsihoz;
sajnos fizikálisan lesz még gond a csapattal."
Kádár Jánost fiumei születése és puritán habitusa arra predesztinálná, hogy a horvát válogatott mellett a Vasashoz hasonló, szolid, melós helyi középcsapat, a NK Rijeka sikeréért szurkoljon.
Armada - a Rijeka ultrái
A balkézről született kis Csermanek Janika élete végéig őszinte hálát táplált szívében a sanyarú sorsú, cselédnő édesanyja iránt. Lássuk be, nem kevés áldozatok árán tudta kitaníttatni Jánosunkat a korabeli menő technológiai szektor egyik perspektivikus szakmunkásává, írógépszerelőnek.
"Drugovi i drugarice! A krumplisburek legyen krumplisburek!"
Ez körülbelül akkora teljesítmény, mint manapság egy műkörmös szingli anyukának a Gábor Dénesen C++ programozót neveltetni egy szem fiacskájából. És hát aki a szülőanyjáért rajong, bizonyára a szülővárosa focicsapata iránt sem maradhat közömbös.
*****
A közelmúlt közös gyötrelme is összekovácsol minket. A legtöbbet szenvedett legújabbkori, magyar többségű települések is Horvátország kelet-szlavóniai tájegységében található kis falvak: Kórógy és Szentlászló.
"Kórógyot 1991 június 19-én kezdték aknavetőkkel is lőni a szerbek. A lakosság kézifegyverekkel védekezett. Az asszonyok és gyerekek augusztus 20-án menekültek el Magyarországra. A zánkai úttörőtáborban helyezték el őket. Szeptember 25-én a magyarok végleg feladták a falut, s az egyetlen, még szabad útvonalon Eszéken keresztül jöttek át az anyaországba. Szeptember 29-én telibe találták a falu templomát is, ezt követően az utolsó védők is elhagyták Kórógyot. Bár az Erdődi-egyezményt 1995-ben aláírták, Kórógy magyarjai csak 1998-ban kezdhették meg a hazatérést a szerbek által rommá tett házaikba, melyekből minden mozdíthatót elvittek, még a villanykapcsolókat is kiszedték a falakból, s a parkettákat is felszedték. Mára már helyreállították a károkat, felújították, vagy újra építették a házakat állami segítséggel. Ám a mintegy 800 kórógyi magyarnak már csak alig több mint a fele költözött vissza. A szépen újjáépített házak jelentős része üresen áll. A templomot magyar állami segítséggel építették újjá." (Forrás:Kórógy)
Szentlászló szétlőtt temploma
(A horvát zászló mögött —a képen takarásban— a magyar trikolor)
A közös múlt mellett a közös jelen, gazdasági összefonódásaink is összekötnek minket. A MOL és az INA révén olyan regionális olajnagyhatalmak vagyunk, mint Szaúd-Arábia és Irak. Ráadásul jól be is vásároltuk magunkat az INA-ba, így közösen dübörögtetjük gazdaságainkat.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök (azt ne firtassuk, hogy most mi van vele)
és Hernádi Zsolt magyar olajsejk
A horvátok magaskultúránkat is megbecsülik. A sokoldalú művésznő, Niki Belucci, aki nem csak a kinematográfiában alkotott maradandót, hanem a kortárs elektronikus tánczenében is, a "lakossági Ibizán", Pag buliszigetén évente visszatérő vendégművész.
"What did you say? Monica Belucci?"
"No, Niki Belucci! You know: Kurtág, Ligeti, Belucci!"
Kár is tovább szaporítanom a szót. A békazabáló digókat csak szoros családi kötődés igazolásával, védett házakban buzdíthatják.
"Forza Italia!"
(Csak nektek szabad!)
Mindenki más pedig üvöltse teli tüdőből, hogy: Hajrá Horvátország!
