nathanp: Az Eb előtt azt mondtuk, az íreknek hármat lövünk, az olaszokkal döntetlent játszunk. Bejött. (A jóslat olasz vereséggel számolt Xaviék ellen, az viszont nem.) Luka Bulić megénekelte, hogy Mandźo beveri, és mi egyetértettünk vele. Beverte. A tegnapi beharangozónk szerint a döntetlen is beleférne, most úgy tűnik, belefér. Eddig minden terv szerint halad. Kár, hogy nem tettük rá egy Zastava árát mai értéken. 

Előbb villantanak horvát kereszténydemokrata köztisztviselőnők cicit, mint Mandžo fogsort

0-1-es első félidőt követően Mario Mandžukić a tornán lőtt harmadik góljával egyenlített. Ezúttal nem az apja jósolt neki  katicabogárból, hanem az anyja telefonja segítette hozzá e parafenomén szülőkkel megáldott csatárt az újabb találathoz: "Felhívott anyám és elmondta, hogy az első olasz meccsen érezte a félelmet Buffon tekintetében. Én ezt a félelmet nem láttam Buffonon az egyenlítő gólnál, de azt tudom, hogy mit tesznek ilyenkor a kapusok; elvágódnak a földön, ezért emeltem fel a labdát." − mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón az érdekes mosolyú horvát csatár.

Gianluigi Buffon olasz kapusfenomén nyilatkozatával sikeresen haragította magára a horvát játékosokat és a szurkolókat:"Győznünk kellett volna, most egy kicsit attól tartok, hogy a spanyolok és a horvátok »biszkvitet« (az olasz fociszlengben lebundázott meccs) tálalnak nekünk, hasonlóan mint a dánok és a svédek a 2004-es EB-n." − nyilatkozta ezt pont az a kapus szupersztár, akinek idén nyáron a pármai bukmékerénél befizetett milliói miatt kell magyarázkodnia.

Slaven Bilić szövetségi kapitány Howard Webb játékvezetőt szidta, aki szerinte nem adott meg egy tizenegyest a Jelavić elleni szabálytalanságért, míg Pirlo az olaszok gólját egy nem létező faultra befújt szabadrúgásból rúgta. A meccset így jellemezte: "Az első félidőben gyöngébbek voltunk. A szünet után megváltoztattam a felállást 4-2-3-1-re. Mandžukićot jobbra küldtem, Rakitić került középre, Modrićtól azt kértem, hogy találja meg az olaszok által hagyott lyukakat és ezt a feladatot kiválóan teljesítette. A meccs végére közelebb kerültünk a győzelemhez, a második félidőben nyújtott teljesítményünkre büszkék lehetünk."

Személyes: A félidőben elmentem valamit elintézni, és mire végeztem, Mandžo már egyenlített. Egyébként a meccset Pest központjában, egy kocsmában néztem a lehető legbizarrabb társaságban: süketnéma olasz szurkolók gyűrűjében.

A kép nem Budapesten készült és nem süketnéma olasz szurkolókat ábrázol
 

7 komment

Címkék: olasz

A bejegyzés trackback címe:

https://mihrvati.blog.hu/api/trackback/id/tr644589509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flea 2012.06.15. 09:45:42

Gianluigi lesz az a Buffon inkább.

Styxx 2012.06.15. 10:13:24

@flea:
ksz, javítva, kereszteztem Viallival:-)

Brukk 2012.06.15. 10:57:40

A másik, hogy ezt hol nyilatkozta? Máshol épp fordítva lehetett olvasni: ...nem tart attól, hogy...

Styxx 2012.06.15. 11:55:01

@Brukk: A zágrábi Jutarnji List online kiadásában olvastam, ebben a cikkben:
euro2012.jutarnji.hr/previse-smo-promasivali--steta-je-sto-nismo-slomili-hrvate--zasluzili-smo-pobjedu/1034947/

Másutt még arról is volt szó, hogy a sajtótájékoztatón az olasz újságírók azt kérdezték a horvát kollégáiktól, hogy náluk hogy hívják a biszkvitet (mármint a bundát)

Amúgy az egyik legjobb sportújságíró poén evör, 3-4 éve BL-meccset játszott a Chelsea valakivel az egyik horvát újságíró a sajtótájékoztatón jelezte, hogy egy ANGOLUL JÓL BESZÉLŐ Chelsea játékossal szeretne riportot készíteni.

Brukk 2012.06.15. 14:13:43

@Styxx: Kösz szépen! Akkor a nemzeti sport online-nál ment félre.
A poén jó!
Tudod mit, verjétek meg a spanyolokat!

Styxx 2012.06.15. 14:45:07

@Brukk:
kössz, úgy legyen!:-) toltam egy friss posztot a tárgyban.