Utólag kiderül, hogy mégiscsak Mészöly "Bazmeg, ezek bálnavadászok!" Kálmán indult el a sikerhez vezető ösvényen? A Szőke Szikla 1980 és ’83 között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ezt követően próbálkozhattunk, kezdve utódja mexikói tésztazabáltatásától, a fociakadémiákon át, a bankvezér MLSZ-elnökig bármivel, focink egyre lejjebb csúszott. Különben is, tovaris Csányi: ha egy oligarcha focisikerekre ácsingózik, akkor vegyen magának egy Chelsea-t!

 



No de mi is volt az egykori 61-szeres magyar válogatott, későbbi szövetségi kapitány, Mészöly Szőke Szikla Kálmán érdeme? Megcsinálta Mészöly Gézát, későbbi szintén válogatott focistát, majd edzőt, de mindez lényegtelen. Ugyanis Mészöly Géza (a képen középen, mellette Kálmán Junior penget egy tízpontos pólóban) már ifjú titán 14 éves korában, a foci mellett a Cerberus nevű punkzenekarban énekelt.

 


Itt jön be Slaven Bilić a képbe. A hajduk Splitnél kezdte focikarrierjét, majd játszott a német Bundesligában, a Karslruhevel az UEFA-kupa elődöntőjéig jutott (egyben ő a Bundesliga történetében az első külföldi csapatkapitány), később a West Ham United színeiben az angol Premier League-ban is lehúzott pár szezont, illetve az 1998-as, világbajnoki bronzérmes horvát csapat védelmének oszlopos tagja.  Ezekre a dolgokra ugye minden hülye képes, de Slaven Bilić mindezek mellett a Rawbau együttes gitárosa!



Mészöly Gézához hasonlóan, már a középsuliban elkezdte tolni a rock’n’roll életérzést. Első zenekara a Newera. Emellett  a középiskola mind a négy évét jeles eredménnyel zárta, majd szülővárosában, Splitben elvégezte a jogi egyetemet. Mondjuk a tanulásba nem biztos, hogy bele kellett szakadnia az akkor már a Hajdukban profi focista Slaven gyereknek, különös tekintettel arra, hogy akkoriban az édesapja volt az egyetem dékánja.

"Néha úgy hiányzik a marihuána" –unpluggolná Lukács Laci, de Sporty Slaven jobb kezét elnézve, nála nagyon nem ülne ez az egyszerű dal…
 

De Slaven azért több, mint csókos egydiplomás. Négy nyelven beszél folyékonyan és a laza fülbevalós, tetkós imidzs mellett képes a kispadon divatöltönyben,  elegánsan guardiolázni is. Ráadásul Peppel ellentétben, még az idétlenül keskeny, fekete retró divatnyakkendők csábításának is ellent tud állni.


Mindemellett sokoldalú Slavenünk jó horváthoz illően, mélyen vallásos, hithű katolikus, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mindig magánál hord egy Szent Antal medált, és egy keresztet, amit a franciaországi Lourdesben, zarándokúton vásárolt. Jobb karján pedig egy szűzmáriás karkötőt hord, amit a kultikus bosznia-hercegovinai  zarándokhelyen, Međugorjeban  vett. Itt jelent meg 1981-ben a jugóban akkor regnáló szocialista rendszerre fittyet hányva, helybéli kiskamaszoknak Szűz Mária. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek. Mindezt mi sem jelzi jobban, mint hogy Slaven számos tetoválásának egyike, az „Andrijana”-felirat, amit tizedik házassági évfordulójukat követően varratott fel. Azóta feleségétől elvált.

Uram, add, hogy győzzünk! Meg, hogy ne gyulladjon be a fülfúrásom!

Ha Ewan McGregor nem vállalná a Trainspotting 2-t

Szegénynek biztos nehéz lehet csajozni


A Rawbau legnagyobb slágere, a Vatreno Ludilo, milyen meglepő, a Vatreniknek az eggyel korábbi, 2008-as EB-re írt focihimnusza. A dal egyben jubileumi induló is, hiszen az akkor kereken tíz évvel azelőtti fényes focisikert, a vébé harmadik helyezést dicsőíti. Nem tudom, hogy Slaven Bilićnek a szöveghez mennyi a köze, de ha van, akkor a blikfangos-felsorolós-hivatalnoki jogi nyelvezet alkalmazásával a beteljesületlen, polgári karrierlehetőséget is kiírhatta magából. „Amikor kiütöttük Japánt, Németalföldet, Romániát és Németországot…” – mindez a kőkemény, karcos, rockos hangzás kontrasztjával olyan hangulatot teremt, mintha dr. Komáromi István zeneszerző, szövegíró és előadóművész, egykori Pest Megyei Rendőr-főkapitány örökzöldjét, a Köztisztviselők dalát a Tankcsapda dolgozta volna át.

 

A következő angol szövetségi kapitány?!

 

Szólj hozzá!

Címkék: rock horvátország bilic

A bejegyzés trackback címe:

https://mihrvati.blog.hu/api/trackback/id/tr554569060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.